Anthem Lore: Striderek


Bastion világa veszélyekkel teli. Az emberek magas falakkal védett településeken húzzák meg magukat, azon túlra pedig többnyire csak jól felszerelt Javelinben vagy javelin kísérettel merészkednek. Az egyszemélyes páncélok azonban nem alkalmasak messzi utakra, nagyobb rakomány mozgatására vagy magasabb létszámú csoportok szállítására. Számtalan falon túli utazásra és teherszállításra alkalmas gépezettel találkozhatunk a játék során, a strider viszont egyértelműen a kategória uralkodója. Ha elindítunk egy küldetést vagy freeplay kalandot, általában ekkor is egy strider hátán találjuk magunkat. A javelinek repülő távja miatt jobban megéri a megfelelő csomópontok eléréséhez egy arra utazó stridert igénybe venni.

Freeplay előtt bizony striderrel utazunk a helyszínre:
Stirder utazás, freeplay - Anthem

Nem meglepő tehát, hogy a császárságon belül és kívül a striderek a civilizáció fontos alappilléreinek számítanak. A hatalmas négy lábú fémszerkezetek a különféle emberi települések és csomópontok között biztosítják a nyersanyag és információ áramlását. Az utazás legkényelmesebb és legbiztonságosabb lehetőségét jelentik a szegényebb és a tehetősebb réteg számára egyaránt. Kiemelkedő szerepük ellenére viszont nincsenek olyan nagy létszámban jelen mint gondolnánk. Összeállításukhoz komoly szakértelem és rengeteg nyersanyag szükséges amelyet a falak közé zárt közösségek nehezen tudnak előteremteni valós iparhálózat nélkül. Ritka kivételt képeznek a komolyabb szervezetek vagy vagyonosabb családok akik saját maguk számára is képesek megvásárolni és fenntartani egy stridert.

Ahogy a határvidékek felé haladunk, létszámuk egyre ritkul, és előfordul hogy bizonyos esetekben akár hónapokat kell várni egy egy konvoj megérkezésére (például Fort Tarsis kikötőjében). Az ismert strider utak többsége éppen ezért igényesen karbantartott jelzőtáblákkal, és komoly védelemmel vannak ellátva. Sok esetben Sentinelek vagy Freelancerek is csatlakoznak a karavánokhoz, hogy megóvják őket a bajtól. A települések többsége nagy gondot fordít arra, hogy elhárítson minden striderekre leselkedő veszélyt, hiszen a túlélést kockáztathatja ha a konvojok félelem miatt inkább elkerülik a régiót. (Nem véletlenül kapjuk a Tyrant Mine Stronghold küldetését sem, erről bővebben itt olvashattok)
A karavánutak állapotáról és az elhullott striderek mennyiségéről gyakran meg lehet jósolni, hogy egy település sora mennyire jól megy éppen. Fort Tarsist tekintve már a játék elején tapasztaljuk, hogy nem túl jól 😀

A hanyatlás ellenére, az Észak Bastion környéki strider utakat és kapukat így is komoly nehéztüzérség és falak veszik körül:
Stirder védelem - Anthem

Ez nem meglepő, hiszen amellett, hogy az állandó változáson áteső bolygó és élővilága komoly veszélyt jelent, több frakció számára kedvelt célpontnak számítanak a hatalmas négy lábon járó kincsesdobozok. Kinek az anyaga, kinek a tartalma vagy utasai miatt. Az érdeklődés miértje gyakran vadászról vadászra változik, de az iparszegény környezetet és nehezen megszerezhető nyersanyagokat tekintve az elfogott striderek gyakran teljes mértékben újrahasznosításra kerülnek és még rakomány nélkül is komoly értéket képviselnek (kivéve ha a helyszín, vagy a vadvilág nem teszi lehetővé az elszállítást, hiszen még darabokban is hatalmas súlyról és méretekről van szó). Nem véletlenül forog sok teendő és freeplay esemény a karavánok védelme körül. Yarrow küldetésszála Diggs kapcsán pont arra épült, hogy miért fontos, hogy tisztára mossuk a Freelancerek nevét, és a strider pilóták és utasok merjenek segítséget kérni.

Bár a javelin kíséret sokszor hasznos és tanácsos, a stridereket semmiképpen sem szabad alábecsülni. Nem könnyű prédák, főleg nem egy tapasztalt pilótával a fedélzeten. Elfogásuk komoly előkészületeket és eszközöket igényel, kivéve ha valamilyen környezeti hatás vagy meghibásodás miatt mozgásképtelenné vált striderről van szó. Egy szedett-vedett útonálló banda sosem lesz elég felszerelt egy ilyen rajtaütéshez, hacsak nem tették rá a kezüket a megfelelő eszközökre a feketepiacon, regulátoroknál vagy más frakciókkal való egyezkedés során.

A Striderek főbb tulajdonságai, felépítésük és megjelenésük:

A striderek építése valószínűleg egységes sablon tervek alapján készül, így a küllemükben nincs túl sok eltérés. Minden Strider esetében szabvány a négy erős láb, az utastér és a pilótafülke elhelyezkedése. Mivel még a technikailag előrehaladott Dominion is változtatás nélkül használja ezeket a hatalmas gépeket, valószínűleg jól bejáratott sokszorosan helytállt és megbecsült modellekről beszélünk. Eltéréseket leginkább a belső kialakításukban, vagy a festésükön láthatunk. A strider belső tere általában igénybevételnek megfelelően van kialakítva szintekkel, kabinokkal, rakodó vagy élettérrel (Fort Tarsis kikötőjében gyakran láthatunk különféle fekete alapon sárga csíkos, szürke vagy fehér stridereket parkolni. Egyelőre nem tudom, hogy ezek a minták jelentenek e valamit).

A strider alakja kapcsán csak találgatni tudok, hogy miért így néznek ki. Az állandó veszélyekkel teli vidéken valószínűleg előny, ha egyszerre áll rendelkezésedre egy mobil vadászles és egy erőd. A magasságnak hála hamar észre lehet venni a távolabbi akadályokat, jobban védve vannak az utasok és a rakomány, továbbá a pilótafülke alakja és elhelyezkedése miatt bármilyen irányban könnyedén ki lehet látni. A strider hátán elhelyezkedő leszállópálya pedig a gyakori javelin kísérők számára nyújt kapaszkodó, rögzítő vagy utazó helyet. A hosszú több helyen hajlékony masszív lábak segítségével a szélsőséges kiismerhetetlen talajviszonyok többségén nagy mérete ellenére is könnyedén tud haladni. Talán ezért nem láttam kerekek alkalmazását a többi járművön se. A legtöbb mozgásra képes gépezet eltérő szerkezetű és számú lábakkal rendelkezik. (A lábak hátránya talán, hogy nem megfelelően oszlatják el a súlyt, így a talaj bizonyos helyeken könnyen beszakadhat. Az egyik küldetés során a plafonra felnézve láttam például egy félig átszakadt stridert 😀 )

Anyaguk különösen ellenálló fém, így komoly nehéztüzérség szükséges ahhoz, hogy lyukat üssenek a páncélon. Bár egy kataklizma belsejében dúló hatásokat nem lennének képesek elviselni, a kataklizma szélénél tomboló energiákat gond nélkül kibírják, így az erre igyekvő bevetésen lévő egységeket remekül tudják támogatni mobil bázisként.

A különösen veszélyes területek és környezeti hatások miatt a gépezeten található nyílászárók fel vannak arra készítve, hogy emberi belégzésre alkalmatlan környezetben teljesen elzárják a külvilágot megvédve ezzel utasaikat és a rakományt. Ilyenkor az is előfordul, hogy akár napokig, vagy hetekig nem érintkezik a belső tér napfénnyel vagy kinti levegővel (gondolom emiatt egy alapszintű létfenntartó és szűrő rendszerrel is rendelkeznek, de erről nem esett szó).

Mivel a striderek kiemelkedően fontosak Bastion lakói számára, katasztrófák esetén komoly utánajárás zajlik az okok megállapításáért. A striderek fel vannak szerelve egy fekete dobozzal ami sok esetben tárolja ezeket az információkat. Több küldetésben előfordult, hogy ezeket kellett megszereznünk.

Egy ekkora gépezet üzemeléséhez rengeteg energiára van szükség, főleg ha hetekig, vagy hónapokig tartó utazásról van szó. Az üzemagyag tekintetében a lore emiatt a fikció irányába hajlik. Az anthem világában a gépek többsége köztük a strider is azzal az anyaggal működik aminek nagyon tudunk örülni, ha kiesik a ládából (csak viccelek…).
Ez pedig nem más mint a különféle “ember” azaz “parázs” szerű eltérő színű és szintű energia gömbök.

A lenti képen kisebb méretű teherszállítók láthatóak, szintén kerekek nélkül pókszerű lábakkal:
Kisebb méretű teherszállító - Anthem

A Strider pilótákról:

A városban elhangzó NPC beszélgetésekből ítélve, pilótának lenni dicsőség. Ennek ellenére nem sokan választják fő hivatásukként, mivel a kiemelten veszélyes munkák közé tartozik. Olykor el is csíphetjük izgatott tanuló pilóták beszélgetéseit az erődön belül, a felkészülésről vagy az első útjukról szóló kalandokról. Úgy tapasztaltam, hogy sokan képesek alap szinten elvezetni ezeket a gépeket (Matthias például), az alapismeretek megszerzése valószínűleg javítja a túlélési esélyeket bizonyos helyzetekben. Komolyabb pilótai felkészültséghez és hivatáshoz viszont nem kevés tanulásra és gyakorlatra van szükség. Egy jó pilótának ismernie kell a talaj és időjárási viszonyokat, képesnek kell lennie a navigációra akkor is ha a táj egyik pillanatról a másikra teljesen megváltoztatja az arculatát és az elrendezését, továbbá nem árt ha mérnöki és szerelői tudással is rendelkezik meghibásodás vagy kár esetén.
Megjegyzés: Haluk strideréből kiindulva a pilótafülkét egy erős ajtó választja el az utastértől. Ez csak tipp, de talán azért, hogy a pilóta esetleges rajtaütés vagy lázadás esetén nagyobb biztonságban legyen.

Utazás a Strideren:

A leírtak és hallottak alapján én sokszor úgy képzelem a strideren való utazást, mintha hajózásról lenne szó. A különféle települések és csomópontok a kikötővel rendelkező szigeteknek felelnek meg, a kiszámíthatatlan világ pedig maga a tomboló tenger vagy óceán. Az utasok az akár hónapokig is tartó út során többnyire egy kis helyre zárva töltik mindennapjaikat. Még ha a striderek belső tere elég szellős is, a hosszú utakra készülő karavánok ritkán nincsenek teljesen megpakolva. Nem egyszer a striderek oldalán is látunk csomagokat és rakományt felaggatva, ami arra enged következtetni, hogy a benti életterek is igen megfogyatkoznak ilyenkor. Az utasok általában csak falak és kapuk mögötti védett kikötőkben szippantják be újra a kinti levegőt. Az NPC beszélgetések során azt is megtudhatjuk, hogy nem ritka eset, hogy egy gyermek a stirderek hosszú útja során szülessen meg. A világ valószínűleg hatalmas, nem gondolnánk de a striderek valójában képesek igen nagy sebességekre is a megfelelő talajviszonyok mellett, így bizony jókora területeket szelnek át egy terjedelmesebb utazás alatt. A történet során például van is egy “üldözés”, ahol éppen idejében sikerül működésre bírni a fém jószágot, hogy meglógjunk a Dominion elől. A Striderek belső terei sok esetben annak megfelelően vannak kialakítva, hogy milyen hosszú útra és célra használja éppen pilótája, az utasai vagy a megbízó. Lehet akár ostromgép, mobil bázis, teherszállító, felderítő vagy tömegközlekedési eszköz. A gépeken belüli kényelmi szint, a terek felosztása és a felszereltség emiatt akár gyökeresen eltérhet a fémzsiráfok között.

Haluk Stridere:

Mivel volt alkalmam szabadon körülnézni Haluk striderében amíg egy barátom az átvezető videót nézte, csináltam nektek néhány képet zárásként. Íme Haluk és Faye mobil freelancer bázisa, a saját igényeik szerint berendezve és testreszabva. Vannak itt különféle lakóterek, szerelő bázisok de Cypher által használható kivetítő és erősítő berendezés is. A képeken látszik, hogy valójában nem is olyan kicsi belülről ez a négy lábon járó fém jószág. (elnézést az olykor fura vágás miatt, az UI-t próbáltam lenyesni, mivel sajnos egyelőre nincs mód a kikapcsolására)



This site was created under Electronic Arts’ Fansite Kit Terms using materials from Anthem. Trademarks are the property of their respective owners. Game materials copyright Electronic Arts Inc. and/or its licensors. Electronic Arts Inc. and its licensors have not otherwise endorsed and are not responsible for the operation of or content on this site.